Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,
ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután!
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
békés karácsonyt mindenkinek!
Karácsony
Bandázások
Egyre többször csatlakozunk kutyás csapatokhoz, hogy Léna minnél többet mozogjon és persze nekem sem árt egy kis mozgás. A következő meghívó Surányba szólt, ahol víz, sár és kutya volt bőven.
Köszönjük Beának a szuper fotókat.
Köszönjük Beának a szuper fotókat.
Esős napok
A héten szinte állandó, több napig tartó esőzéseknek tettek ki minket az égiek.Napközben a csapadék, délutánra köd és az utána jövő korai sötétedés miatt, már tiszta depis voltam. Az első napsütéses délutánt kihasználva, már kocsiban ülve fuvaroztam kutyáimat a közeli rétre.
A balesetek elkerülése végett, lekanyarodtam az útról a patakpartra, (vesztemre) kicsit félre álltam, nehogy a mozgolódó munkagépeknek útját álljuk.
Őrült rohangászás vette kezdetét, Léna hatalmas köröket írt le, ha éppen Biberach az útjában volt, vagy gyors iramváltással kikerülte vagy egy röpke gondolattol vezérelve átugrotta.
Biberach előszeretettel vadászik és mikor a nádas közelébe ért, már várható volt, hogy pár fácánt fel fog riasztani. Megfogtam Lénát és próbáltam irányba állítani, hogy mindent jól megfigyelhessen, hátha feléled a vadász ösztöne. Amint felcsendült az ismerős fácán hang, már indítottam volna barjozom, de Léna teljesen ledermedt. Állt és gyönyörködött a madárkákban.
Mikor leszálltak a rét túloldalán lévő susnyásba, újra elkezdett ugrálni körülöttem. Komolyan modom nem értem. A varjakra rágerjed a fácánokra nem.
Bibe nem egy játszadozós, kergetőzős típus, ő elvan magával foglalva és a sok kis rágcsáló furta lukak megfigyelésével. Léna persze bőszen utánozta a falkavezért, hogyan is kell orrát a kijáratba dugni, pár erős szimattal mintát venni, majd keresni egy másik rágcsáló járatot.
A sétának újra a rosszidő vetett végett, gyorsan beborult és elkezdtünk visszafelé sétálni. Jöttem is volna haza, ha a vizes fű és az alatta felázott föld kiengedett volna fogságából. Az út felét már megtettem, de a nyári gumi nem bírta legyőzni a sarat, így segítségre volt szükségünk.
Szerencsémre kínlódásomat már észrevette egy Úr, aki egy kötél és autója segítségével, kihúzott a kavicsos bekötőútra.
A séta vége így kicsit kalandosabbra sikerült mint terveztem, de amiért jöttünk, azt sikeresen véghezvittük.
A balesetek elkerülése végett, lekanyarodtam az útról a patakpartra, (vesztemre) kicsit félre álltam, nehogy a mozgolódó munkagépeknek útját álljuk.
Őrült rohangászás vette kezdetét, Léna hatalmas köröket írt le, ha éppen Biberach az útjában volt, vagy gyors iramváltással kikerülte vagy egy röpke gondolattol vezérelve átugrotta.
Biberach előszeretettel vadászik és mikor a nádas közelébe ért, már várható volt, hogy pár fácánt fel fog riasztani. Megfogtam Lénát és próbáltam irányba állítani, hogy mindent jól megfigyelhessen, hátha feléled a vadász ösztöne. Amint felcsendült az ismerős fácán hang, már indítottam volna barjozom, de Léna teljesen ledermedt. Állt és gyönyörködött a madárkákban.
Bibe nem egy játszadozós, kergetőzős típus, ő elvan magával foglalva és a sok kis rágcsáló furta lukak megfigyelésével. Léna persze bőszen utánozta a falkavezért, hogyan is kell orrát a kijáratba dugni, pár erős szimattal mintát venni, majd keresni egy másik rágcsáló járatot.
Szerencsémre kínlódásomat már észrevette egy Úr, aki egy kötél és autója segítségével, kihúzott a kavicsos bekötőútra.
A séta vége így kicsit kalandosabbra sikerült mint terveztem, de amiért jöttünk, azt sikeresen véghezvittük.
Kerékpározás
A korai sötétedés miatt, kezdtük a sétaidőket rövidíteni, így kipróbálás képpen áttértünk a biciglizésre,
ami első megdöbbenésemre, nagyon simán és szinte már túl tökéletesre sikeredett. Olyan könnyen, mint a pórázhoz szoktatást, a kerékpár meleti mozgatás is jól indult.
Szépen, libasorban haladtunk a széles járdán lányok elöl, mi meg mögöttük. Léna első perctől kezdve élvezte a dolgot, hiszen neki ez -szerintem- kényelmesebb tempóban zajlott, mintha sétálnia kéne. Amint átmentünk a sineken és kikanyarodtunk az útra, Léna elkezdett húzni. Már tudta, hogy a rétre megyünk. Szépen lassított, majd megállt a kereszteződésnél, és mikor már kellő távolságra voltunk az autóktól, szélnek eresztettem. A többnapos eső feláztatta puha füves részeken, könnyen haladtunk.
Nyúl és egyéb vad híján, maradtak a varjak, amik már a községet körülvevő földeken próbálják felszedni téli tartalékaikat. Léna megállt, majd neki lendült, mi meg közben figyeltük, hogyan próbálgatja ösztöneit barzojunk. A frissen aratott és beszántott földeken nehéz és mély volt a talaj, de Lénát ez sem zavarta. Visszafelé még átugrotta, az odafelé nem igazán sikerült kis patakot, majd boldog vigyorral az arcán ügetett felénk. Mikor beértünk a házak közé, újra pórázra vettem őméltóságát, aki ezt elég egyszerűen reagálta le.
Lányaim még nem hallották öblös hangját, amit bosszúsan és félig játékosan szokott hangoztatni, így első meglepetésükben hátrafordultak és keresték a mély hangon ugató kutyát.
Sajnos felénk nem divat a kerítés javítás vagy éppen házon belül tartani a négylábúakat, így ilyenkor mindig szembefordulva az éppen minket támdó kutyával, elkezdek ordítani.
Léna gyorsan levágta ezt a taktikát és mellőlem ugatta, a ki-ki rohanó kutyákat. Átadtam a pórázt Nikinek, én pedig hátvédként folyamatosan figyeltem, míg ki nem értünk újra a szántóföldekre. A megváltozott talajviszonyok miatt, szinte végig tolni kellett a bicajokat, és nagy kínlódások közepette le is szakadt az egyik cipőm talpa. Okos kutyám boldogan hozta utánam, amitől a lányok jókedvre derültek. Lassan csorogtunk hazafelé, többször kézzel kellett kiszedni a sarat és a felszedett gallyakat a kerékpárokból.
A csajok azt mondták soha többé, én viszont azóta rendszeresen megejtek egy kis bicajos mozgatást.
ami első megdöbbenésemre, nagyon simán és szinte már túl tökéletesre sikeredett. Olyan könnyen, mint a pórázhoz szoktatást, a kerékpár meleti mozgatás is jól indult.
Szépen, libasorban haladtunk a széles járdán lányok elöl, mi meg mögöttük. Léna első perctől kezdve élvezte a dolgot, hiszen neki ez -szerintem- kényelmesebb tempóban zajlott, mintha sétálnia kéne. Amint átmentünk a sineken és kikanyarodtunk az útra, Léna elkezdett húzni. Már tudta, hogy a rétre megyünk. Szépen lassított, majd megállt a kereszteződésnél, és mikor már kellő távolságra voltunk az autóktól, szélnek eresztettem. A többnapos eső feláztatta puha füves részeken, könnyen haladtunk.
Nyúl és egyéb vad híján, maradtak a varjak, amik már a községet körülvevő földeken próbálják felszedni téli tartalékaikat. Léna megállt, majd neki lendült, mi meg közben figyeltük, hogyan próbálgatja ösztöneit barzojunk. A frissen aratott és beszántott földeken nehéz és mély volt a talaj, de Lénát ez sem zavarta. Visszafelé még átugrotta, az odafelé nem igazán sikerült kis patakot, majd boldog vigyorral az arcán ügetett felénk. Mikor beértünk a házak közé, újra pórázra vettem őméltóságát, aki ezt elég egyszerűen reagálta le.
Lányaim még nem hallották öblös hangját, amit bosszúsan és félig játékosan szokott hangoztatni, így első meglepetésükben hátrafordultak és keresték a mély hangon ugató kutyát.
Sajnos felénk nem divat a kerítés javítás vagy éppen házon belül tartani a négylábúakat, így ilyenkor mindig szembefordulva az éppen minket támdó kutyával, elkezdek ordítani.
Léna gyorsan levágta ezt a taktikát és mellőlem ugatta, a ki-ki rohanó kutyákat. Átadtam a pórázt Nikinek, én pedig hátvédként folyamatosan figyeltem, míg ki nem értünk újra a szántóföldekre. A megváltozott talajviszonyok miatt, szinte végig tolni kellett a bicajokat, és nagy kínlódások közepette le is szakadt az egyik cipőm talpa. Okos kutyám boldogan hozta utánam, amitől a lányok jókedvre derültek. Lassan csorogtunk hazafelé, többször kézzel kellett kiszedni a sarat és a felszedett gallyakat a kerékpárokból.
A csajok azt mondták soha többé, én viszont azóta rendszeresen megejtek egy kis bicajos mozgatást.
Futások
Az első alig 5 hónaposan volt. Aztán szépen sorban jöttek a következő alkalmak.
Mikor futni látom, mintha nem is az én kutyám volna. Elszakad az a szoros barátság és míg ő csak vadászik és vakon üldözi a "nyulat" én szurkolok és helyette is izgulok.
Monoron egy baráti társaság verődött össze. Volt nyuszizás, bográcsolás, vélemény csere és sztorizások, Livi pedig rendületlenül fényképezett.
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Mikor futni látom, mintha nem is az én kutyám volna. Elszakad az a szoros barátság és míg ő csak vadászik és vakon üldözi a "nyulat" én szurkolok és helyette is izgulok.
Monoron egy baráti társaság verődött össze. Volt nyuszizás, bográcsolás, vélemény csere és sztorizások, Livi pedig rendületlenül fényképezett.
Léna, Kálmánnal beszéli meg a coursing taktikai részét.
Pihenni csak a zödben .....
Egy kicsit össze bújtunk :)
A szürke hétköznapok is gyakorlással telnek..
A "nyúl" szerepét a special kiállításon nyert kezes-lábas maki alakította :)
Hétvégén kipróbáltuk az isaszegi pályát is. A pálya szolgálatos úr javasolta, hogy valami vezényszóval buzdítsam és indítsam el kutyámat a műnyúl után. Valami roppant eredetit akartam, dehát ilyenkor kinek van halvány ötlete is indítás előtt, így maradtam a : Hol a nyuszi, ott a nyuszi, nyuszika, nyuszika hop-hop-hop-fogd meg!-mondatnál.
Volt röhögés rendesen, de bevallom nőiesen, néha még engem is elkap a verseny szellem, ha meglátom a kis nyuszikát.
Special CAC 2009.09.12.
Délelőtt kutyafürdetéssel kezdtem, majd megpróbáltam Léna roppant gyorsan távozó kölyökszőréből, benntartani legalább egy kis mennyiséget. Nagyon furcsán vedlik, a mellkasán és a farán még nagy hullámokban leledzik a szőr, de hátközépen, derék tájon már szinte ajszőrig vedlette magát. Nagyon nehezen tudom jósúlyba hozni barzojom, és nem igazán segít finnyás etetési szokásaival.
Előző nap beszerzett és külön a kutyához vásárolt nadrágomba öltöztem, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire meleg lesz.
Beköltöztünk az árnyékot adó fák alá a lányok pedig módszeres közelítették meg a tiltott vizet. Anyukám szemmel tartotta őket, így gyorsan felhajtották a nadrágokat és már térdig gázoltak a vizisí pályát elkerítő kisvízben. Ismét volt tesótalálkozó és közös fényképezkedés :)
A kiállítás jól szervezett volt, pörgős és zökkenőmentes. Mi nagyon jól éreztük magunkat, Léna sem panaszkodott, a hazafeléutat nyugodtan végigaludta.
A fényképeket köszönjük Livinek :)
Kutyás tábor
Pénteken indultam 3 kutyával, (Prince, Onyx, Léna)és a két gyerekkel. Még a kerti grillt is vittem, igaz ez a hazaúton okozott némi bonyodalmat. Sebaj, lepókoztam mindent kocsin belül, és elindultunk. Nem siettem, bár nem is tudtam volna. A szerpentines út mindenkit megviselt, Léna szájából már cipőhűző vastagságú nyálfolyam kérődzött kifelé, Noncsi nemkis undorát kiváltva, Niki félig kihajolva próbálta leplezni hányingerét, Princ pedig megállás nélkül hisztizett a boxban.
Délután, a társaság több mint fele megérkezett. Ildi barátnőmet próbáltam ellátni minden kis infoval, hogy véletlenül se tévedjen el, hiszen a térerő igencsak gyatra volt már idefönt. Este már mindenki sütögetett és a kutyák is ismerkedős partyba fogtak. A bullokon kívül más, szerényebb kivitelű ebek is velünk hétvégéztek, így a kontrasztok néha meglepően mulatságosak tudtak lenni.
Másnap reggel aki nem kelt velem, azt személyesen ébresztettem fel. Gyönyörű meleg napnak ígérkezett a szombat, így a beigért túrát is elakartam indítani időben. Elég nehezen ébredezett a banda, de csak sikerült nekiveselkedni az ismeretlen rengetegnek. A hatalmasra nőtt fák alatt, az aljnövényzet szinte mininmálisra fejlődött, de a letört ágak és a meredek emelkedők igencsak próbára tették a csapat izomzatát. Prince hősiesen küzdött az elemekkel amit útjába áltak, néha még cipeltük is, hogy pihentetni tudja pici kis lábait. Kutyáink sorra fedezték fel a vaddisznó dagonyákat, ahová teljes életnagyságban bele és alámerültek,
...gyerekeink pedig összefogdosták az erdő csöppnyi élővilágát.
Egy rövid pihenő és egy hangyabolyos csipkedés után, végre beértünk Bükkszentkeresztre, ahol az első vizeskútra rávetettük magunkat. Lelkes és látványos társaságunk vonzotta a helyieket, akik nagyon kedvesen fogadtak minket és segítettek a hazajutásban. Megtöltöttük a flaskákat, levizeztük a kutyákat és visszatértünk az erdőbe.
Erőltetett tempóban értünk vissza, igaz az utolsó kilómétert már szigorúan az aszfaltos úton slattyogva tettük meg. A kutyák és a gyerekek nagyon elfáradtak, de szerintem a felnőttek sem panaszkodhattak kilométerhiányra, a közel 5 órás menetelés után.
Előkészítettük az esti bográcshoz valókat és rábíztuk magunkat amár jólbevált szakácsunkra, hogy meleg étellel lássa el az éhes bandát. Közben megérkeztek a vendégek is a közeli városoból. Tele lett a kert kutyákkal, mindehol rohangászott egy-egy csapat négylábú. A sötét közeledtével megérkezett az előrejelzett vihar is, de a hegyek miatt a házat már csak csendes kis eső formájában érte el.
Gyorsan megtelt a társalgó és miután mindenki megvacsorázott és ellátta kutyáit, újra összeültünk és kezdetét vette a hajnalig tartó ismerkedés, beszélgetés és kérdezősködés.
Léna mindenkit elbűvölt, a terrierek között különcnek számító viselkedésével és nyugodságával. Büszke voltam rá, igazán jól viselkedett végig, és megérdemelte, hogy ágyban töltse az éjszakáit. A 7 személyes szobában pont azt az ágyat választotta, persze nem véletlenül, ami szembe feküdt a miénkkel és a lányokra is teljes rálátást biztosított. Mindenkit szemmel tarthatott.
Másnap reggel, az itthoni szabályokat betartva, megvárta míg a ház úra már elhagyta fekhelyét és mérnöki pontosággal kiszámolva, ledobta magát mellém. Addig furakszik hosszú arcával, amíg a kezem közé nem ér, és teljes hosszával hozzám nem bújt. Ilyenkor már én is megadom magam, és átölelve még lustizunk pár lopott percecskét a mi kis közös életünkbe.
Jó volt kicsit eltünni a világ elöl, újra hallani a madarak énekét a fák suttogását, de legfőképp a csendet, ami körülvett minket egy rövid időre.
Délután, a társaság több mint fele megérkezett. Ildi barátnőmet próbáltam ellátni minden kis infoval, hogy véletlenül se tévedjen el, hiszen a térerő igencsak gyatra volt már idefönt. Este már mindenki sütögetett és a kutyák is ismerkedős partyba fogtak. A bullokon kívül más, szerényebb kivitelű ebek is velünk hétvégéztek, így a kontrasztok néha meglepően mulatságosak tudtak lenni.
Másnap reggel aki nem kelt velem, azt személyesen ébresztettem fel. Gyönyörű meleg napnak ígérkezett a szombat, így a beigért túrát is elakartam indítani időben. Elég nehezen ébredezett a banda, de csak sikerült nekiveselkedni az ismeretlen rengetegnek. A hatalmasra nőtt fák alatt, az aljnövényzet szinte mininmálisra fejlődött, de a letört ágak és a meredek emelkedők igencsak próbára tették a csapat izomzatát. Prince hősiesen küzdött az elemekkel amit útjába áltak, néha még cipeltük is, hogy pihentetni tudja pici kis lábait. Kutyáink sorra fedezték fel a vaddisznó dagonyákat, ahová teljes életnagyságban bele és alámerültek,
...gyerekeink pedig összefogdosták az erdő csöppnyi élővilágát.
Egy rövid pihenő és egy hangyabolyos csipkedés után, végre beértünk Bükkszentkeresztre, ahol az első vizeskútra rávetettük magunkat. Lelkes és látványos társaságunk vonzotta a helyieket, akik nagyon kedvesen fogadtak minket és segítettek a hazajutásban. Megtöltöttük a flaskákat, levizeztük a kutyákat és visszatértünk az erdőbe.
Erőltetett tempóban értünk vissza, igaz az utolsó kilómétert már szigorúan az aszfaltos úton slattyogva tettük meg. A kutyák és a gyerekek nagyon elfáradtak, de szerintem a felnőttek sem panaszkodhattak kilométerhiányra, a közel 5 órás menetelés után.
Előkészítettük az esti bográcshoz valókat és rábíztuk magunkat amár jólbevált szakácsunkra, hogy meleg étellel lássa el az éhes bandát. Közben megérkeztek a vendégek is a közeli városoból. Tele lett a kert kutyákkal, mindehol rohangászott egy-egy csapat négylábú. A sötét közeledtével megérkezett az előrejelzett vihar is, de a hegyek miatt a házat már csak csendes kis eső formájában érte el.
Gyorsan megtelt a társalgó és miután mindenki megvacsorázott és ellátta kutyáit, újra összeültünk és kezdetét vette a hajnalig tartó ismerkedés, beszélgetés és kérdezősködés.
Léna mindenkit elbűvölt, a terrierek között különcnek számító viselkedésével és nyugodságával. Büszke voltam rá, igazán jól viselkedett végig, és megérdemelte, hogy ágyban töltse az éjszakáit. A 7 személyes szobában pont azt az ágyat választotta, persze nem véletlenül, ami szembe feküdt a miénkkel és a lányokra is teljes rálátást biztosított. Mindenkit szemmel tarthatott.
Másnap reggel, az itthoni szabályokat betartva, megvárta míg a ház úra már elhagyta fekhelyét és mérnöki pontosággal kiszámolva, ledobta magát mellém. Addig furakszik hosszú arcával, amíg a kezem közé nem ér, és teljes hosszával hozzám nem bújt. Ilyenkor már én is megadom magam, és átölelve még lustizunk pár lopott percecskét a mi kis közös életünkbe.
Jó volt kicsit eltünni a világ elöl, újra hallani a madarak énekét a fák suttogását, de legfőképp a csendet, ami körülvett minket egy rövid időre.
Debrecen- Éjszakai CAC
Már napok óta nyűglődtem. Menjek, ne menjek? Délelőtt még kutyát nyírtam és fürdettem délután 1 felé értem haza. Szóltam a velem együtt utazóknak, hogy nagyon nincs kedvem elindulni. Fújt a szél, beborult-kiderült, de még mindig nem tudtam eldönteni, mit csináljak. Majd kaptam egy kedves sms-t hazaérve, szurkolói üzenetek vártak a számítógépen, így még mindig kétségek között, de erőt merítve, Léna fürdetésébe kezdtem. Lesz ami lesz alapon, lazára véve az egész napot, betettem a táskámba egy felveztőt, egy kefét, és beültünk a kocsiba. Egész úton a barátaimmal csevegtem és arra gondoltam, hogy legalább lesz egy nyugodt délutánom.
Mikor a parkolóba beálltam, még nem gondoltam, hogy valami történni fog. Körbesétáltunk, kiváltottam a katalógust, megkerestük a bullykat és vígan cseverésztünk. A kiíró táblán, bírócserét véltem felfedezni. Második szerencse.
Lassan de biztosan közeledett a vihar és mikor nyakunkba kaptuk a zivatart, gyorsan bekecmeregtünk egy sátor alá. Így legalább Léna nem ázott el, viszont a levegő kezdett vészesen lehüllni. Mint minidg, most is alul öltöztem, de a ruhatáram pár kiegészítőjét még a kocsiban hagytam vész esetére. Kiváltottam a startszámomat : 999. Ilyen számmal nem lehet nem nyerni és lesz ami lesz alapon, a hosszú órák várakozása után, ránk került a sor. Lénát időben felkelltettem, mert közben letáboroztunk a salakpályán és barzojon, mély horkolások közepette elaludt, persze hozzámbújva, ahogy kell :)
Köszönjük a képeket, amik tudtunk nélkül készültek!
Miután első helyen végeztünk, a mai nap koronájaként és a " mit veszthetek" alapján, kivártuk a Puppy BIS bírálatát. A fogam vacogott a hidegben, Léna is fáradt volt, így beültünk a kocsiba és résnyire lehúzott ablakok mellett, hallgattuk a záró műsor menetét. Titkon azért bizakodtam, hogy talán kevés "őrült" várja ki a végét, így is belecsaptunk az éjszakázásba.
Egy ismételet bírócsere után, utolsóként berobogtunk a bis körbe. Fáztam vacgotam, Léna álmos volt, de volt valami varázsa az esti fáklyás bevonulásnak.
Bekerültünk a szűkítésbe, majd legnagyobb meglepetésemre 2. helyen végeztünk. Szurkolótáborunk már a kocsiban aludt, így ketten örültünk az égből pottyant szerencsénknek.
Hiszek e a sorsban? Ennyi véletlen nem minden nap történik velem. Talán ez kellett, hogy újra bízni tudjak Lénában és magamban.
Köszönjük a sok bíztatást !
Mikor a parkolóba beálltam, még nem gondoltam, hogy valami történni fog. Körbesétáltunk, kiváltottam a katalógust, megkerestük a bullykat és vígan cseverésztünk. A kiíró táblán, bírócserét véltem felfedezni. Második szerencse.
Lassan de biztosan közeledett a vihar és mikor nyakunkba kaptuk a zivatart, gyorsan bekecmeregtünk egy sátor alá. Így legalább Léna nem ázott el, viszont a levegő kezdett vészesen lehüllni. Mint minidg, most is alul öltöztem, de a ruhatáram pár kiegészítőjét még a kocsiban hagytam vész esetére. Kiváltottam a startszámomat : 999. Ilyen számmal nem lehet nem nyerni és lesz ami lesz alapon, a hosszú órák várakozása után, ránk került a sor. Lénát időben felkelltettem, mert közben letáboroztunk a salakpályán és barzojon, mély horkolások közepette elaludt, persze hozzámbújva, ahogy kell :)
Köszönjük a képeket, amik tudtunk nélkül készültek!
Miután első helyen végeztünk, a mai nap koronájaként és a " mit veszthetek" alapján, kivártuk a Puppy BIS bírálatát. A fogam vacogott a hidegben, Léna is fáradt volt, így beültünk a kocsiba és résnyire lehúzott ablakok mellett, hallgattuk a záró műsor menetét. Titkon azért bizakodtam, hogy talán kevés "őrült" várja ki a végét, így is belecsaptunk az éjszakázásba.
Egy ismételet bírócsere után, utolsóként berobogtunk a bis körbe. Fáztam vacgotam, Léna álmos volt, de volt valami varázsa az esti fáklyás bevonulásnak.
Bekerültünk a szűkítésbe, majd legnagyobb meglepetésemre 2. helyen végeztünk. Szurkolótáborunk már a kocsiban aludt, így ketten örültünk az égből pottyant szerencsénknek.
Hiszek e a sorsban? Ennyi véletlen nem minden nap történik velem. Talán ez kellett, hogy újra bízni tudjak Lénában és magamban.
Köszönjük a sok bíztatást !
Sissy Memorial Klubkiállítás
Gyönyörű helyszín, remek idő, kiválló szervezés és végre én is kikapcsolódhattam.
Lénát erre a kiállításra nem neveztem, de meglátogattuk a 6 alomtesót, akik szintén kijöttek Gödöllőre.
Sokat kérdezőskötem Anitól, akinek itt is szeretném megköszönni a segítségét, hogy tanítgat minket (főleg engem). :)
Livinek és Katinak a sok szép fényképet!!
Lénát erre a kiállításra nem neveztem, de meglátogattuk a 6 alomtesót, akik szintén kijöttek Gödöllőre.
Sokat kérdezőskötem Anitól, akinek itt is szeretném megköszönni a segítségét, hogy tanítgat minket (főleg engem). :)
Livinek és Katinak a sok szép fényképet!!
Léna büntiben
Ha létezik bosszúálló, fifikás fajta, akkor a barzoj méltán kerülne fel a dobogóra e cím birtokosaként.
Léna elérte azt a magasságot, hogy pofátlanul, szemrebbenés nélkül éri fel az asztalt és minden méltóságát megőrizve emeli le a neki tetsző finom falatokat. Az utolsó csepp a pohárban, a tepsis krumplihoz kikészített szalonna elemelése volt. Én a kozmetikában dolgoztam, férjuram pedig épp kihozta a telefont nekem, mikor szembetalálkozott a tolvajjal. A legelső gondolata, nem a zsákmány elejtése volt,hanem hogy minnél messzebbre jusson vele, arra viszont nem gondolt, hogy egy volt amerikai focis nem adja könnyen az ebédjére valót.
A hangorkán leírhatatlan volt ,ami kutyám torkát elhagyta, és bár nagyon sajnáltam, sajnos ezt is meg kell tanulnia. - Ne lopj! szól a tanítás és úgy gondoltuk a rajtakapásos, nyakrázósbüntetés elég hatásosnak bizonyult.
A következő alkalommal, már a konyhapultról próbált lopni, ami félig meddig sikerült is neki. Ekkor ugyanis a lányaim kapták rajta a kis tolvajt, viszont büntetés helyett hatalmas röhögésben törtek ki csemetéim, mikor végignézték a lopási technikát a nappaliból.
Ekkor döntöttünk úgy, hogy büntiből kiköltöztetjük a panziós ebeink szobájába. Ami ugyan teljesen hasonlít egy lakható szobára, kivéve, hogy elmaradnak az éjszakai puszik és simik az ágy mellől.
Nem volt könnyű...se nekem se Lénának. Sírt, én pedig próbáltam fejemre szorított párnával nem meghallani és végig gondolni a pusztítást, ami reggel várni fog.
Feltépte a tapétát, aminek maradványai a nyelvére ragadva szemből közelítettek felém, mikor az ajtót kinyitva kitörő üdvözléssel fogadott. Majd a tapéta után következett a fal, amibe lyukat rágott, a fenyőbútor, a kanapé lehántolása minden polc le ill. kipakolása.
Bosszú amit nagyon nem érdemeltem meg.....:)
Holnap lesz 6 hónapos, túl vagyunk a fogváltáson, szépen sétálunk, gyakoroljuk a beállításokat a közös mozgást, sok üldözéses játékot játszunk, de lassan úgy érzem én vagyok büntiben. Fifikás kis ördög.
Amikor szokásos sétáink alkalmával rójuk a kilométereket, figyelem. Ahogy mozog, ahogy viselkedik, változik, de a rajongás amivel egymás iránt voltunk, vagyunk, nemhogy múlna, egyre inkább erősödik és összekovácsol minket.
Az első coursing 2009.05.23
Szombaton un. coursing liszensz szerző és tréning edzésen voltunk a gyerekekkel, Lénával és Princel.
Ráérősen készülődtünk, már előző nap bekészíttettük a sátrat és a székeket a kocsiba. Nagyon vártam már ezt a napot, volt bennem egy kicsi félsz, hogy Lénát nem igazán fogja érdekelni a nyulacska és hoppon maradunk.
Az úton énekeltünk, játszottunk és szép kényelmesen kocsikáztunk. A tréning egy lovarda területére szerveződött, ahol a talaj homokos volt és az árnyékot egy akácos erdősáv volt hivatott biztosítani.
Nem volt gond, hogy alig ismertünk pár embert, Léna közvetlenségét kihasználva gyorsan barátkoztunk.
Leültünk az árnyékba és vártunk.
Léna szokásához híven összeszedte a fél erdőt, majd módszeres hántolásba és aprításba kezdett. Elkezdődött a tréning és barzojom mintha rájött volna, hogy nem holmi erdészeti munkák miatt utaztunk ennyit, hanem hogy valami ujjat próbáljunk ki.
Nagyon erősen koncentrált, csavargatta a fejét és feszültem figyelt. Itt elszállt minden kétségem, hogy nem lesz elég motiváció a nyuszi kergetéshez.Az ösztön ami a felszínre tört, elsöpört mindent amit eddig tanultunk.
Eljött a pillanat mikor ránk került a sor. Lecsatoltam a pórázt, fogtam a nyakörvet, a gép felzúgott és a műnyúl "futásnak" eredt, Léna pedig utána. Annyira igyekezett, hogy az utolsó pár méteren felbukott, de miután rendezte lábacskáit, újra üldözőbe vette a zsákmányt.
Futottam utána, végigtapogattam a lábait és hatalmas puszikat nyomva a fejére dicsértem és simogattuk. A lányok a célnál állva kiabáltak, ugráltak és szurkoltak kicsi kutyámnak.
Gyönyörű volt látni, ahogy gondolkodás nélkül elindul és bár még kajla és gyerek, nem gondolkozott egy percig sem, hogy mit kell csinálnia az adott pillanatban. Futott és vadászott, pont úgy ahogy a nagyok , az ősök, amire tenyésztették, amire született.
Büszke voltam és boldog, potyogtam a könnyeim. Futott a kicsi kutyám!!!
Hogy mindenki megnyugodjon és visszanyerjük lélekjelenlétünket, elindultunk felfedezni a lovarda többi lakóját és végre ebédeljünk pár falatot.
A nóniuszokat látva eszembe jutottak a bullok :)
Az a fejforma elképesztő volt.
A csajokat szinte alig láttam a délután folyamán, hintáztak, bújócskáztak, vagy éppen a sátorba pihegtek.
Lassan indulnunk kellett, így megkértem a szervezőket, Léna hagy fusson még egy egyenest és yorkink is próbára tehesse vadász ösztöneit.
Niki lányom izgalmát, csak a kutya zizegése múlta felül, két kézzel kapaszkodott falatnyi kutyájába. Előre futottam a célhoz, Noémi bekapcsolta a kamerát és indult a csibefutam :)
Hazafelé a kis csipet csapat boldogan és kifáradva dőlt el a kocsiban A lányok is elaludtak, sok élményben volt részünk az első coursingen. Legközelebb már nem lesznek kétségeim kutyám ösztöneit illetően.
Ráérősen készülődtünk, már előző nap bekészíttettük a sátrat és a székeket a kocsiba. Nagyon vártam már ezt a napot, volt bennem egy kicsi félsz, hogy Lénát nem igazán fogja érdekelni a nyulacska és hoppon maradunk.
Az úton énekeltünk, játszottunk és szép kényelmesen kocsikáztunk. A tréning egy lovarda területére szerveződött, ahol a talaj homokos volt és az árnyékot egy akácos erdősáv volt hivatott biztosítani.
Nem volt gond, hogy alig ismertünk pár embert, Léna közvetlenségét kihasználva gyorsan barátkoztunk.
Leültünk az árnyékba és vártunk.
Léna szokásához híven összeszedte a fél erdőt, majd módszeres hántolásba és aprításba kezdett. Elkezdődött a tréning és barzojom mintha rájött volna, hogy nem holmi erdészeti munkák miatt utaztunk ennyit, hanem hogy valami ujjat próbáljunk ki.
Nagyon erősen koncentrált, csavargatta a fejét és feszültem figyelt. Itt elszállt minden kétségem, hogy nem lesz elég motiváció a nyuszi kergetéshez.Az ösztön ami a felszínre tört, elsöpört mindent amit eddig tanultunk.
Eljött a pillanat mikor ránk került a sor. Lecsatoltam a pórázt, fogtam a nyakörvet, a gép felzúgott és a műnyúl "futásnak" eredt, Léna pedig utána. Annyira igyekezett, hogy az utolsó pár méteren felbukott, de miután rendezte lábacskáit, újra üldözőbe vette a zsákmányt.
Futottam utána, végigtapogattam a lábait és hatalmas puszikat nyomva a fejére dicsértem és simogattuk. A lányok a célnál állva kiabáltak, ugráltak és szurkoltak kicsi kutyámnak.
Gyönyörű volt látni, ahogy gondolkodás nélkül elindul és bár még kajla és gyerek, nem gondolkozott egy percig sem, hogy mit kell csinálnia az adott pillanatban. Futott és vadászott, pont úgy ahogy a nagyok , az ősök, amire tenyésztették, amire született.
Büszke voltam és boldog, potyogtam a könnyeim. Futott a kicsi kutyám!!!
Hogy mindenki megnyugodjon és visszanyerjük lélekjelenlétünket, elindultunk felfedezni a lovarda többi lakóját és végre ebédeljünk pár falatot.
A nóniuszokat látva eszembe jutottak a bullok :)
Az a fejforma elképesztő volt.
A csajokat szinte alig láttam a délután folyamán, hintáztak, bújócskáztak, vagy éppen a sátorba pihegtek.
Lassan indulnunk kellett, így megkértem a szervezőket, Léna hagy fusson még egy egyenest és yorkink is próbára tehesse vadász ösztöneit.
Niki lányom izgalmát, csak a kutya zizegése múlta felül, két kézzel kapaszkodott falatnyi kutyájába. Előre futottam a célhoz, Noémi bekapcsolta a kamerát és indult a csibefutam :)
Hazafelé a kis csipet csapat boldogan és kifáradva dőlt el a kocsiban A lányok is elaludtak, sok élményben volt részünk az első coursingen. Legközelebb már nem lesznek kétségeim kutyám ösztöneit illetően.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)