Special CAC 2009.09.12.
Délelőtt kutyafürdetéssel kezdtem, majd megpróbáltam Léna roppant gyorsan távozó kölyökszőréből, benntartani legalább egy kis mennyiséget. Nagyon furcsán vedlik, a mellkasán és a farán még nagy hullámokban leledzik a szőr, de hátközépen, derék tájon már szinte ajszőrig vedlette magát. Nagyon nehezen tudom jósúlyba hozni barzojom, és nem igazán segít finnyás etetési szokásaival.
Előző nap beszerzett és külön a kutyához vásárolt nadrágomba öltöztem, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire meleg lesz.
Beköltöztünk az árnyékot adó fák alá a lányok pedig módszeres közelítették meg a tiltott vizet. Anyukám szemmel tartotta őket, így gyorsan felhajtották a nadrágokat és már térdig gázoltak a vizisí pályát elkerítő kisvízben. Ismét volt tesótalálkozó és közös fényképezkedés :)
A kiállítás jól szervezett volt, pörgős és zökkenőmentes. Mi nagyon jól éreztük magunkat, Léna sem panaszkodott, a hazafeléutat nyugodtan végigaludta.
A fényképeket köszönjük Livinek :)
Kutyás tábor
Pénteken indultam 3 kutyával, (Prince, Onyx, Léna)és a két gyerekkel. Még a kerti grillt is vittem, igaz ez a hazaúton okozott némi bonyodalmat. Sebaj, lepókoztam mindent kocsin belül, és elindultunk. Nem siettem, bár nem is tudtam volna. A szerpentines út mindenkit megviselt, Léna szájából már cipőhűző vastagságú nyálfolyam kérődzött kifelé, Noncsi nemkis undorát kiváltva, Niki félig kihajolva próbálta leplezni hányingerét, Princ pedig megállás nélkül hisztizett a boxban.
Délután, a társaság több mint fele megérkezett. Ildi barátnőmet próbáltam ellátni minden kis infoval, hogy véletlenül se tévedjen el, hiszen a térerő igencsak gyatra volt már idefönt. Este már mindenki sütögetett és a kutyák is ismerkedős partyba fogtak. A bullokon kívül más, szerényebb kivitelű ebek is velünk hétvégéztek, így a kontrasztok néha meglepően mulatságosak tudtak lenni.
Másnap reggel aki nem kelt velem, azt személyesen ébresztettem fel. Gyönyörű meleg napnak ígérkezett a szombat, így a beigért túrát is elakartam indítani időben. Elég nehezen ébredezett a banda, de csak sikerült nekiveselkedni az ismeretlen rengetegnek. A hatalmasra nőtt fák alatt, az aljnövényzet szinte mininmálisra fejlődött, de a letört ágak és a meredek emelkedők igencsak próbára tették a csapat izomzatát. Prince hősiesen küzdött az elemekkel amit útjába áltak, néha még cipeltük is, hogy pihentetni tudja pici kis lábait. Kutyáink sorra fedezték fel a vaddisznó dagonyákat, ahová teljes életnagyságban bele és alámerültek,
...gyerekeink pedig összefogdosták az erdő csöppnyi élővilágát.
Egy rövid pihenő és egy hangyabolyos csipkedés után, végre beértünk Bükkszentkeresztre, ahol az első vizeskútra rávetettük magunkat. Lelkes és látványos társaságunk vonzotta a helyieket, akik nagyon kedvesen fogadtak minket és segítettek a hazajutásban. Megtöltöttük a flaskákat, levizeztük a kutyákat és visszatértünk az erdőbe.
Erőltetett tempóban értünk vissza, igaz az utolsó kilómétert már szigorúan az aszfaltos úton slattyogva tettük meg. A kutyák és a gyerekek nagyon elfáradtak, de szerintem a felnőttek sem panaszkodhattak kilométerhiányra, a közel 5 órás menetelés után.
Előkészítettük az esti bográcshoz valókat és rábíztuk magunkat amár jólbevált szakácsunkra, hogy meleg étellel lássa el az éhes bandát. Közben megérkeztek a vendégek is a közeli városoból. Tele lett a kert kutyákkal, mindehol rohangászott egy-egy csapat négylábú. A sötét közeledtével megérkezett az előrejelzett vihar is, de a hegyek miatt a házat már csak csendes kis eső formájában érte el.
Gyorsan megtelt a társalgó és miután mindenki megvacsorázott és ellátta kutyáit, újra összeültünk és kezdetét vette a hajnalig tartó ismerkedés, beszélgetés és kérdezősködés.
Léna mindenkit elbűvölt, a terrierek között különcnek számító viselkedésével és nyugodságával. Büszke voltam rá, igazán jól viselkedett végig, és megérdemelte, hogy ágyban töltse az éjszakáit. A 7 személyes szobában pont azt az ágyat választotta, persze nem véletlenül, ami szembe feküdt a miénkkel és a lányokra is teljes rálátást biztosított. Mindenkit szemmel tarthatott.
Másnap reggel, az itthoni szabályokat betartva, megvárta míg a ház úra már elhagyta fekhelyét és mérnöki pontosággal kiszámolva, ledobta magát mellém. Addig furakszik hosszú arcával, amíg a kezem közé nem ér, és teljes hosszával hozzám nem bújt. Ilyenkor már én is megadom magam, és átölelve még lustizunk pár lopott percecskét a mi kis közös életünkbe.
Jó volt kicsit eltünni a világ elöl, újra hallani a madarak énekét a fák suttogását, de legfőképp a csendet, ami körülvett minket egy rövid időre.
Délután, a társaság több mint fele megérkezett. Ildi barátnőmet próbáltam ellátni minden kis infoval, hogy véletlenül se tévedjen el, hiszen a térerő igencsak gyatra volt már idefönt. Este már mindenki sütögetett és a kutyák is ismerkedős partyba fogtak. A bullokon kívül más, szerényebb kivitelű ebek is velünk hétvégéztek, így a kontrasztok néha meglepően mulatságosak tudtak lenni.
Másnap reggel aki nem kelt velem, azt személyesen ébresztettem fel. Gyönyörű meleg napnak ígérkezett a szombat, így a beigért túrát is elakartam indítani időben. Elég nehezen ébredezett a banda, de csak sikerült nekiveselkedni az ismeretlen rengetegnek. A hatalmasra nőtt fák alatt, az aljnövényzet szinte mininmálisra fejlődött, de a letört ágak és a meredek emelkedők igencsak próbára tették a csapat izomzatát. Prince hősiesen küzdött az elemekkel amit útjába áltak, néha még cipeltük is, hogy pihentetni tudja pici kis lábait. Kutyáink sorra fedezték fel a vaddisznó dagonyákat, ahová teljes életnagyságban bele és alámerültek,
...gyerekeink pedig összefogdosták az erdő csöppnyi élővilágát.
Egy rövid pihenő és egy hangyabolyos csipkedés után, végre beértünk Bükkszentkeresztre, ahol az első vizeskútra rávetettük magunkat. Lelkes és látványos társaságunk vonzotta a helyieket, akik nagyon kedvesen fogadtak minket és segítettek a hazajutásban. Megtöltöttük a flaskákat, levizeztük a kutyákat és visszatértünk az erdőbe.
Erőltetett tempóban értünk vissza, igaz az utolsó kilómétert már szigorúan az aszfaltos úton slattyogva tettük meg. A kutyák és a gyerekek nagyon elfáradtak, de szerintem a felnőttek sem panaszkodhattak kilométerhiányra, a közel 5 órás menetelés után.
Előkészítettük az esti bográcshoz valókat és rábíztuk magunkat amár jólbevált szakácsunkra, hogy meleg étellel lássa el az éhes bandát. Közben megérkeztek a vendégek is a közeli városoból. Tele lett a kert kutyákkal, mindehol rohangászott egy-egy csapat négylábú. A sötét közeledtével megérkezett az előrejelzett vihar is, de a hegyek miatt a házat már csak csendes kis eső formájában érte el.
Gyorsan megtelt a társalgó és miután mindenki megvacsorázott és ellátta kutyáit, újra összeültünk és kezdetét vette a hajnalig tartó ismerkedés, beszélgetés és kérdezősködés.
Léna mindenkit elbűvölt, a terrierek között különcnek számító viselkedésével és nyugodságával. Büszke voltam rá, igazán jól viselkedett végig, és megérdemelte, hogy ágyban töltse az éjszakáit. A 7 személyes szobában pont azt az ágyat választotta, persze nem véletlenül, ami szembe feküdt a miénkkel és a lányokra is teljes rálátást biztosított. Mindenkit szemmel tarthatott.
Másnap reggel, az itthoni szabályokat betartva, megvárta míg a ház úra már elhagyta fekhelyét és mérnöki pontosággal kiszámolva, ledobta magát mellém. Addig furakszik hosszú arcával, amíg a kezem közé nem ér, és teljes hosszával hozzám nem bújt. Ilyenkor már én is megadom magam, és átölelve még lustizunk pár lopott percecskét a mi kis közös életünkbe.
Jó volt kicsit eltünni a világ elöl, újra hallani a madarak énekét a fák suttogását, de legfőképp a csendet, ami körülvett minket egy rövid időre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)