A balesetek elkerülése végett, lekanyarodtam az útról a patakpartra, (vesztemre) kicsit félre álltam, nehogy a mozgolódó munkagépeknek útját álljuk.
Őrült rohangászás vette kezdetét, Léna hatalmas köröket írt le, ha éppen Biberach az útjában volt, vagy gyors iramváltással kikerülte vagy egy röpke gondolattol vezérelve átugrotta.
Biberach előszeretettel vadászik és mikor a nádas közelébe ért, már várható volt, hogy pár fácánt fel fog riasztani. Megfogtam Lénát és próbáltam irányba állítani, hogy mindent jól megfigyelhessen, hátha feléled a vadász ösztöne. Amint felcsendült az ismerős fácán hang, már indítottam volna barjozom, de Léna teljesen ledermedt. Állt és gyönyörködött a madárkákban.
Bibe nem egy játszadozós, kergetőzős típus, ő elvan magával foglalva és a sok kis rágcsáló furta lukak megfigyelésével. Léna persze bőszen utánozta a falkavezért, hogyan is kell orrát a kijáratba dugni, pár erős szimattal mintát venni, majd keresni egy másik rágcsáló járatot.
Szerencsémre kínlódásomat már észrevette egy Úr, aki egy kötél és autója segítségével, kihúzott a kavicsos bekötőútra.
A séta vége így kicsit kalandosabbra sikerült mint terveztem, de amiért jöttünk, azt sikeresen véghezvittük.