...3 nap Tornabarakonyban.
Nagyon vártuk ezt a hétvégét és bizton állíthatom, nem bántuk meg, hogy nekivágtunk.
Gyönyörű tájakon mentünk keresztül és a kis falu ahová megérkeztünk egy mesébe illő elvarázsolt kis településre emlékeztetett. A ház amit kibéreltünk, egy igazi parasztház volt a modern kor vívmányaival felszerelve, igaz a víz a házon kívül esett, de ennek hiánya csak még inkább fokozta a "varázslat" érzetét. Persze a kannákkal rohangáló pesti lányok, mosolygásra adhattak volna okot, de itt mindenki így jutott az éltető folyadékhoz.
Tehát adva van egy kis falu, ahol a lakosság összesen 18 fő, de a nyári táborozós szezonban, szinte minden kiadható szállásra turista érkezik. Így könnyen meglehet, hogy 4-500 vendég is itt tölti megérdemelt pihenését. A helyi kalauzunk Edit és Piroska ( aki az éhenhalástól is megmentett minket ) segítségével bejutottunk az ódon kis parasztházikónk hűs szobáiba. Tiszteletben tartva a hagyományos bútorok tisztaságát és épségét, a kutyákat a közlekedő helyiségben szállásoltuk el. Innen tökéletes kilátásuk volt a kertre és a szobánkra is. Gyorsan belaktuk a szobát s a házat, de az izgatottságunk még nem múlt el, így egy egész estét programot találtunk ki magunknak.
A térképen láttam, hogy a közelében van egy víztározó ami fürdésre is alkalmas lehet, így útbaigazítást kértünk és nekivetettük magunkat a nagy ismeretlennek. A falu határában kíváncsi szemek figyeltek minket:
Az erdőbe érve, már agaraink is élvezték a hűs pocsolyák saras vizét. Aga volt az első aki megmártózott a pocsolyában...
...de hamarosan Léna is követte testvére példáját.
Rendithetettlenül meneteltünk tovább, a nem éppen ilyen talajviszonyokra kifejlesztett lábbelikben. A fránya térerő itt is megtalált, de a telefont segítségkérésre és gps helymeghatározásra is lehet használni, így hűséges alattvalóként cipeltem magammal. Az erdőből Aga kihajtott egy növendék őzikét, aki a közeli mezőt használta fel, hogy lerázza nem éppen vérmes támadóját. Hamarosan meghallottuk az agárfiú segélykérő sírásást, és a nagy mezőről egy egójában megtépázott barzoj jött vissza. Sérülésnek nyoma sem volt, így arra gondoltam, talán kapott egy patásat figyelmeztetésül a közeli barátság elhárítása érdekében.
Kezdtünk elbizonytalanodni, hogy eltévedtünk a nagy rendetegben, már a helyi jelzések is elmaradtak, így a biztonság érdekében hazafelé vettük az irányt.
Már azon sem lepődtünk volna meg, ha egy mézeskalács házikót találunk a vasorrú bábával együtt, annyira mesébe illő volt minden.körülöttünk. Az erdő beszélt és sokszor volt olyan érzésünk, mintha a beláthatattlan mélyéről folyamatosan figyelnének minket. Egy tisztásra érve, ráláttuk a kis falu környékére....
Közel 4 órát sétáltunk a környéken, és a holnapi coursing élményéről beszélgettünk. Piroska házi tésztából készült lebbencs levese szinte elixírként hatott, korgó gyomrunk azonnal az ágyért kiáltott. Kiötlöttük a fürdés, ( vízhordás, melegítés-cserélés) menetét és jót mosolyogva saját bénázásainkon, lassan nyugovóra tértünk.
Reggelre Aga lába megduzzadt és egy fekete pont jelezte, hogy valami nincs rendben a lábújjak közötti vékony, puha hártyákon. Három lábon sántikálva közlekedett, és amíg Emőke elsietett az állítólagos állatorvosért, próbáltam még jobban hozzáférni a kis fekete valamihez. Megérkezett a "szaksegéd", de az állatvédelmi törvényre hivatkozva nem írom le, milyen kezelésben volt része szegény sánta kutyának. Maradjunk annyiban, hogy gyorsan felülbíráltuk a kezelés eredményességét és inkább rábíztuk a jó levegőre és Aga nyelvére a meglévő feladatot.
Lénával többször lesétáltunk a coursing pályára, és nagyon örültem mikor megláttam, hogy van kedve futni és érdekli a nyuszi.
Őszintén? Volt bennem egy kis félsz a múltkori pályázás után, de eszembe jutottak barátaink szavai:
-Bízzál a kutyádban!...és így tettem!
Léna edzése
Mindketten vagy inkább mindhárman szinte a föld felett jártunk. Sajnos Aga még mindig sántított, bár a duzzadás már múlóban volt, edzésről szó sem lehetett.
Lefelé menet végig gondoltuk, mit hagytunk otthon, mit hozhattunk volna még magunkkal. Kivoltunk éhezve a csokira és egyéb nasikra és mivel úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot, beültünk a kis pirosba és becéloztuk Aggtelek első bevásárló helységét. A városig nem jutottunk el, mert Bódvaszilváson találtunk egy Áfész boltot ahol bevásároltuk a szükséges édesség mennyiséget estére. Útközben fényképeztem ismét:
A lelkesedésünktől nem tudtunk szabadulni, így mire visszaértünk a kis falunkba, már rohantam is a pályára, hogy Lénát benevezzem az első szóló liszensz futására.
Kaptunk kölcsön takarót, szájkosarat itthonról vittem, és már mehettünk is a rajtvonalhoz. Kértem egy kis segítséget, hiszen fogalmam sem volt, mire kell figyelnem, hogy érvényes legyen az indítás vagy hogy jó helyre álltunk e egyáltalán.
A pályát átrendezték, Léna egy futamot sem látott előtte, a bíró felállt a pályára, megékezett a műnyúl, a startel felemelte a kezét, jelzet és elindult a nyuszi.
Léna utána. Láttam hogy zavarja a szájkosár, ( egy mérettel kisebbet kell majd vennem) de nagyon ment. Mikor felborult, libabőrös lettem és felkiáltottam, Emő mellettem állt és legalább ő is annyira feszült volt mint én. Csak azt láttam, hogy átfordult, a hosszú lábak össze-vissza állnak és forognak a levegőben, de a következő pillanatban már össze szedte magát, felállt és már újra üldözőbe is vette a nyulat. Mire beért a célba annyira ideges volt, hogy szájkosárban próbálta meg tépni a nyulat. Hagytam hagy élvezkedjen, de már fél szemmel a bírót kerestem vajon sikeresnek ítélte e meg Léna futását. ...és IGEN! Sikerült!
Nem szégyeltem a könnyeimet, Emőt a hónom alá kapva sétáltunk fel a dombra, ahonnan már hangos gratulációkat kiabáltak felénk. Kicsi lányom még mindig pörgött, így a macskák, fecskék azonnal üldözésre ösztökélték volna. Lassan visszanyerte eredeti énnyét, és szépen hazasétáltunk.
Aga már várt minket, a lába már kisebb volt, de még mindig sántított. Nekiveselkedtünk és újra kitisztítottam a sebet. Elmentünk egy rövid körre sétálni, a falun kívül szinte semmi mozgással nem találkoztunk így nyugodtan lehetett elengedni a két fiatal barzojt. Séta után következett a jól megérdemelt vacsora....
....és itt a bizonyíték, hogy kutyám enni is tud és kap is :)
Vasárnap hajnalban az ágyból fülelve hallgattam az eresz vasláncaim lecsordogáló víz ütemes ritmusát. Reggeli után, már kerestük a szervezőket, hogy mi is lesz a napi program. Akik asátorozást választották, hajnalban, bokáig érő vízre ébredtek, az eső sem akart elállni, szinte az egész ország területén esett az eső.
Bepakoltunk a kis pirosba, elköszöntünk a vendéglátóinktól és nekivágtunk a hazaútnak. Jól eső fáradsággal, csendben kocsikáztunk, sok minden történt velünk, új barátok a rengeteg élmény ami még elmesélésre várt a családunknak és barátainknak.
Meseszép volt ,ha jövőre lehetőségünk lesz, újra megyünk!
